Call of Duty: Modern Warfare 2 (by jardo)

A számos 'Év játéka 2009' díj begyűjtése mellett az is biztos, hogy az elmúlt időszak egyik legellentmondásosabb játéka a Modern Warfare 2. Megjelenését óriási reklámhadjárat előzte meg a kiadó Activision részéről, aminek következtében rengeteg rajongó várta felfokozott izgalommal a játékot - talán már túl nagy elvárásokat is támasztva. A CoD: MW2 példája maradéktalanul bebizonyította, hogy a kevesebb néha több: ha a kiadó kevesebb energiát fektet a játék reklámozásába, talán még sikeresebb lehetett volna a program, és nem osztja meg a gamer-társadalmat jobban, mint addig bármi más.
Persze minden relatív, hiszen a játék így is megdöntött szinte minden eladási rekordot, ugyanakkor sokan - köztük a sorozat korábbi rajongóinak jó része is - keserű szájízzel állt fel a gép elől a végigjátszás után.

A sztorira nem érdemes túl sok szót vesztegetni, a MW2 ezen része nem túl eredeti és ötletes. A játék 5 évvel az előző epizód után játszódik, s az akkor kirobbant konfliktus azóta csak tovább mélyült, még súlyosabb háborúba sodorva a szuperhatalmakat. Oroszországban nemzeti hősként és mártírként tekintenek Imran Zakhaev-re (az első rész egyik főellenségére), s egy Vladimir Makarov nevű ultranacionalista katona (aki korábban Zakhaev egyik tisztje volt) ragadja magához a hatalmat, és totális háborút hirdet Európa és az Egyesült Államok ellen.
Ettől függetlenül persze számos más helyszínen is küzdünk majd, hiszen fel kell vennünk a harcot az ellenséggel például Afganisztánban, a brazíliai Rio de Janeiro szegénynegyedében, megfordulunk majd a fagyos Bering-tengeren és tiszteletünket tehetjük a csípős orosz télben is, sőt, a háború sújtotta Washingtonban is lesz alkalmunk móresre tanítani a ruszkikat.

A korábbi CoD-részekhez hasonlóan itt is több különböző karaktert irányíthatunk felváltva, szám szerint négyet: Gary "Roach" Sanderson őrmestert, a Task Force 141 elitkommandó egyik tagját; Joseph Allen őrvezetőt, egy US Army Ranger-t; James Ramirez közlegényt, a 1st Battalion 75th Ranger Regiment katonáját; valamint John "Soap" MacTavish-t, a Special Air Service századosát.
Ha már a karaktereknél tartunk, meg kell említeni, hogy a CoD-széria nagy túlélője, Price százados (aki nem mellesleg már a halálból is feltámadt), ismét jelen lesz. Irányítani ugyan nem tudjuk, de szerintem egyértelműen karizmatikus figura, aki már a puszta jelenlétével is képes egy kis pluszt adni a csatában.

A legtöbb kritika a játékmenetet érte - valljuk be, némileg jogosan. A Modern Warfare 2 ugyanis olyan egyszerű, mint egy faék. A feladatok semmiféle taktikázást vagy gondolkodást nem igényelnek, többnyire arról szólnak, hogy adott egy célpont, és az oda vezető utat ellenséges katonák százai állják el. Nekünk pedig nem kell mást tennünk, mint jó erősen rátenyerelni a bal egérgombra, és lőni mindenkire, aki mozog. Oké, azért legtöbbször nem lehet ész nélkül rohanni előre, mert akkor gyorsan elpatkolunk, esetenként (pl. a rio-i favellák között) kicsit taktikusabban kell játszanunk, de ez is kimerül annyiban, hogy néha-néha meg kell állnunk a sarkon, és felmérni, mennyi ellenséggel is állunk szemben. De ez is inkább a terep sajátosságainak köszönhető, mintsem a játékmenetnek. Bár hozzáteszem, ez a rész rendkívül frusztráló, egyértelműen a játék egyik leggyengébb pontja.
Sajnos az sem a legjobb megoldás, hogy sokszor óriási túlerőt zúdítanak a nyakunkba, így nyújtva meg némileg a játékidőt. Ez már csak azért is zavaró, mert néhány pályán egyedül (vagy minimális támogatással) küzdünk, és hát őszintén szólva nem túl hihető, hogy egymagunk győzzük le (vagy legalábbis törjük meg) az ellenséget. A mesterséges intelligencia amúgy sem egy lángész, akár az ellenséget, akár a társainkat nézzük. Az NPC-k többsége csak fogyóeszköz (leszámítva állandó csapattársainkat).
Ha ezeken a hiányosságokon túl tudunk lépni, akkor helyenként igazán izgalmas, akciódús, adrenalinpumpáló tűzharcokban is részünk lehet. Ugyanis azt is el kell ismerni, hogy a játék ebben még mindig tud élvezhetőt nyújtani. A csaták többsége igen látványos, nagy volumenű (vagy legalábbis azt az érzetet kelti a játék), ami mindenképpen segíti némileg a beleélést. További pozitívum, hogy a sorozat védjegyének számító filmszerűség itt is jelen van. Az ügyesen elhelyezett scripteknek köszönhetően sokszor olyan, mintha nem is egy játékot játszanánk, hanem egy akciófilmet néznénk.
A MW2 egyébként teljesen lineáris, végig egy csőben haladunk, alternatív útvonalak csak nagy ritkán adódnak, de bővebb taktikai lehetőségeket igazából ezek sem adnak. Persze az is igaz, hogy a filmszerűség kedvéért ezt a lépést meg kellett hozni a fejlesztőknek. Hogy ez jó döntés-e, vagy sem, mindenki döntse el maga, engem speciel egy játékban sem zavar a linearitás (már csak azért sem, mert ha nem jó kezek között készül az adott játék, akkor a linearitás sokkal inkább torkollik átláthatatlanságba, összevisszaságba).

Fegyverek tekintetében nem lehet okunk panaszra, igen széles választék áll rendelkezésünkre szinte minden fegyvertípusból, ráadásul sokuknak van alternatív tüzelési módja is. Ezen felül különböző gránátok (pl. repesz-, füst- vagy villanógránát) is rendelkezésünkre állnak, hogy megritkítsuk az ellenség sorait. Igen hasznos kiegészítő pl. a szívdobbanás-érzékelő is, aminek különösen nagy hasznát vesszük majd néhány küldetés során.

A grafika egyértelműen az egyik olyan pontja a játéknak, amibe nem nagyon lehet belekötni. A MW2 jól néz ki, akár a környezetet tekintjük, akár a karaktereket, illetve az animációkat nézzük. Mindehhez meglepően alacsony gépigény társul, a játék egy középkategóriás gépen is simán fut akadás nélkül (sőt, akár még laptopon is játszható!).

A hangokra sem lehet panasz: a fegyverek jól szólnak, a robbanások és gránátok durrannak, valamint a szinkronhangok is jól sikerültek. A zene kellemes, jól idomul a játékmenethez, ahol kell, ott feszültséget teremt, ha pedig úgy hozza a szükség, elcsendesedik, és csak az alaphangulatot adja meg.

A játék másik nagy negatívuma a rövidség. Mindössze 7 óra alatt kijátszható a MW2, bár ez a szám tökéletesen megfelel a mai átlagnak. Ugyanakkor ha ehhez még hozzávesszük a SpecOps játékmódot, és a multit, akkor azért tartalmasabb szórakozást nyújt a játék.

De mi is ez a SpecOps? Ebben a játékmódban a szingli kampány bizonyos pályáit játszhatjuk végig újra, akár egyedül, akár coop-ban. A lényeg, hogy az adott pályán a lehető legjobb eredményt érjük el (pl. legjobb szintidő, legkevesebb civil áldozat, stb.), s ezáltal minél több csillagot gyűjtsünk.

A multiról is érdemes szólni néhány szót, ugyanis vitathatatlanul ez nyújthatja a hosszabb távú szórakozást, nem pedig a singleplayer kampány. (Bár a teljesség kedvéért hozzá kell tenni, mindössze egy hétvégét foglalkoztam ezzel a résszel, így ezek nagyon kezdetleges tapasztalatok.)
Nos, a multi tekintetében is igen vegyes a kép, ugyanis számos olyan elem van, ami rendkívül dicséretes. Ilyen például a rengeteg játékmód, amik között szinte mindenki megtalálhatja a neki valót, akár csapatban szeret küzdeni, akár egyedül. A térképek száma is viszonylag magas, így e tekintetben is változatos a kép.
Ugyanakkor van a multinak számos fogyatékossága is, amik miatt nem lehetünk maradéktalanul boldogok. Ilyen például az, hogy a játék nem nézi azt, ki milyen szintű, így egy-egy meccs alkalmával bárkivel összekerülhetünk. Ez nem is annyira azért rossz, mert hogy mások profibbak, mint mi, hanem azért, mert nekik megvan az a helyzeti előnyük, hogy ismerik a pályákat, mi pedig gyakorlatilag vadidegen terepen próbálunk érvényesülni. Emiatt elég sokat lehet botladozni, ami a statisztikákat igencsak rontja. A másik nagy probléma, hogy sokszor vannak gondok a szerverkereséssel, illetve ha már bent vagyunk egy meccsben, gyakran kidobál a játék.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a legtöbb játékos képtelen összedolgozni a többiekkel - még egy Ground War-ban vagy egy Team Deathmatch mérkőzésben is. Arról nem is szólva, hogy a legtöbb pályán arról szól a meccs, hogy néhányan kempelnek valami zugban, és onnan vadásszák le a többieket. Oké, nekik ez nyilván öröm, mert ettől ők kemények, meg jobb a statisztikájuk, csak épp tönkreteszik mindenki más szórakozását.

Mindent egybevetve, szerintem közel sem olyan rossz játék a MW2, mint amennyire sokan leírták/leírják. A titok nyitja abban van, hogy nem szabad elhinni a hype-ot, amit ránk zúdított a kiadó, és nem kell megváltást várni a játéktól. Mert akkor egy átlagos FPS-t kapunk, ami ugyan nem nyújt többet a nagy átlagnál, de kevesebbet sem. Az tény, hogy a 2. rész nem ér fel a Modern Warfare nyomába, de azért egy korrekt játék.