Left 4 Dead (by jardo)

Mostanában reneszánszukat élik a különböző zombis játékok, itt van például jelen teszt alanya, a Left 4 Dead, illetve ennek folytatása, a kicsit bénácska című L4D 2, ott van még a Zombie Driver, aztán az egyik Borderlands DLC, de említhetném akár a Plants vs. Zombies-t is, és a sort lehetne még folytatni egy jó ideig. Hogy mi az oka ennek a tendenciának, nem tudom, mindenesetre zombit irtani jó móka!
Az kétségtelen, hogy a fent említett címek közül a Left 4 Dead (és második része) a legnagyobb név, ami ráadásul azzal is kitűnik vetélytársai közül, hogy elsősorban a cooperatív módra fókuszál, nem pedig a szingli kampányra.

Ezzel összefüggésben a szó szoros értelmében vett sztori mód nincs is, bár egymagunk is játszhatunk botok ellen, de a játék sava-borsát egyértelműen a coop adja. Persze azért nem maradunk előtörténet nélkül, bár ez kicsit jellegtelenre, sablonosra sikeredett: egy ismeretlen vírus üti fel a fejét, melyre nem sikerül ellenszert találni. Akit megfertőz, annak nincs menekvés, könyörtelen zombivá változik az illető. Néhányan persze valamiért immunisnak mutatkoznak a kórral szemben, de előbb-utóbb velük is végeznek a fertőzöttek. Ugyanakkor négy elszánt túlélő (név szerint Zoey, Bill, Louis és Francis) felveszik a küzdelmet, és megkísérlik a lehetetlent: zombik ezreit lemészárolva kijutni a városból, és elmenekülni a környékről. Lássuk, sikerül-e nekik...

A Left 4 Dead-et összesen négy különböző játékmódban játszhatjuk végig, lássuk, melyek ezek:
Singleplayer: Ahogy a neve is mutatja, itt egyedül szállunk szembe a zombikkal. Pontosabban itt is velünk van három társunk, de őket a gép irányítja. Ez a játékmód sem rossz, a mesterséges intelligenciára összességében nem lehet panaszunk, mert a többiek is teszik a dolgukat, irtják rendesen a fertőzötteket, és segítenek nekünk is, ha esetleg szószba kerülünk, adnak kötszert vagy gyógyszert, ha épp van nekik felesleges. Ugyanakkor néha képesek egészen hajmeresztő dolgokat is produkálni: lemaradnak, beakadnak tereptárgyakba vagy fedezékek mögé, és olykor bizony még közvetlen közelről is gondot okoz nekik, hogy leszedjenek egy-egy ellenséget. Nem rossz a szingli játékmód sem, de egyértelműen ez a játék legkevésbé élvezhető része.
Kampány (Campaign): egy az egyben ugyanaz, mint a singleplayer, csak épp itt mind a négy túlélőt hús-vér játékos irányítja. Mondanom sem kell, sokkal nagyobb élvezet így játszani, hiszen a társainkkal remekül össze lehet dolgozni, akár egymás fedezéséről van szó, akár a fegyverválasztásról. Nincs is annál felemelőbb érzés, mint mikor éppen megmentjük cimboránk hátsóját...
Túlélés (Survival): Ebben a játékmódban is valódi játékosokkal játszunk, de a pályák lényege nem a biztonságot nyújtó (és nem utolsó sorban fegyvereket, lőszert, valamint kötszert rejtő) menedék elérése, hanem a szimpla túlélés.
Versus: Itt két csapat, értelemszerűen a túlélők és a fertőzöttek mérik össze erejüket. A cél mi lehetne más, mint egyik oldalon az összes zombi elpusztítása, illetve a másik oldalon a túlélők megfertőzése. A játékmód érdekessége, hogy nem csak a túlélőket, hanem a fertőzötteket is valódi játékosok irányítják.

Ahhoz, hogy megfelelően érvényesülni tudjunk, természetesen rendelkezésünkre áll számos fegyver, melyekkel rendet tehetünk magunk körül. Használhatjuk a klasszikus, M16-os gépkarabélyt, mely komoly tűzerejével igen szép pusztítást tud végezni. Hátránya, hogy bizony igen gyorsan hajlamos elfogyni a lőszer. Aztán ott van még a szintén klasszikusnak mondható shotgun (melyből rögtön kettőt is kapunk, egyrészt a hagyományos változatot, másrészt pedig az automata verziót), amelyek szintén erőteljesen meg tudják ritkítani a zombik sorait, viszont csak közelről hatásosak, így muszáj közelebb merészkednünk ellenségeinkhez. Használhatunk még UZI-t, amely rendkívüli tűzgyorsaságának köszönhetően kiválóan alkalmas tömegoszlatásra, viszont cserébe jóval kisebbet sebez. Végül, de nem utolsó sorban pedig alkalmunk lesz távcsöves vadászpuskával is érvényesülni, mely pontos és bivalyerős, viszont már-már fájóan lassú fegyver.
Másodlagos felszerelésként egy pisztolyt vihetünk magunkkal, illetve a pályákon felvehetünk még egyet, így akár egyszerre két pisztollyal is oszthatjuk az ólmot. Óriási előnye ennek a fegyvernek, hogy végtelen lőszer jár hozzá, így ha esetleg az elsődleges harci szerszámunk tára kiürülne, akkor ehhez mindig bizalommal fordulhatunk. Nagy hátránya viszont, hogy alig sebez, így bizony nem a leghatásosabb.
Ezeken kívül még két eszközünk lehet, melyekből egyszerre csak az egyik (és csak egy darab) lehet nálunk: vagy Molotov koktél, vagy Pipe Bomb. Előbbit nem hiszem, hogy különösebben magyarázni kellene, tökéletesen alkalmas holmi, ha szeretnénk egy-két meleg pillanatot okozni a zombiknak. A Pipe Bomb viszont egy igen érdekes robbanószerkezet: miután elhajítjuk, nem robban fel azonnal, hanem maga köré vonzza a közelben álló fertőzötteket, így okozva még nagyobb pusztítást közöttük.
A fegyverválaszték sajnos kimerül ennyiben, ami igen nagy kár, mert akárhogy is számoljuk, ez bizony mindössze öt elsődleges, és egy másodlagos fegyver, plusz ugye a két bomba. Őszintén szólva, ennél azért komolyabb választékot is el tudtunk volna képzelni. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a játékosok helyesen választják meg fegyvereiket, akkor a csapattagok remekül kiegészítik egymást, és nem lesz probléma, sem a hatékonyság, sem pedig a lőszer tekintetében.

El is kél a megfelelő támogatás, hiszen ellenfeleink sem azok a fajták, akik könnyen megadják magukat. A sima alap zombikkal, akiket összefoglalóan csak Hordának (The Horde) hív a játék, még nincs sok gond, hiszen egyrészt nem túl erősek (bár ha nagy tömegben jönnek - és jönni fognak, ebben biztosak lehetünk -, akkor velük is meggyűlhet a bajunk), másrészt pedig amíg nem merészkedünk túl közel, addig ők sem foglalkoznak velünk. Annál több problémát fognak ugyanakkor okozni a még tovább mutálódott rémségek, akik jóval szívósabbak, erősebbek és kitartóbbak, mint egyszerűbb társaik. Belőlük összesen öt fajta van:
Smoker: általában valahol megbújva lesi a túlélőket, és hosszú nyelvével kapja el, majd rántja magához őket. Ha elkapott, onnantól kezdve mi már tehetetlenek vagyunk, valamelyik társunknak kell megmentenie a bőrünket.
Boomer: Egy nagy darab, lassan mozgó ellenfél, aki savat köpködve fertőzi a túlélőket, illetve egyidejűleg rontja is a látásunkat, ezzel rontva még tovább az esélyeinket. Mielőtt szétlőjük, győződjünk meg róla, hogy egyetlen társunk sem áll a közvetlen közelében, mert szétrobbanva savat fröcsköl szét, ami szintén sokat sebez.
Hunter: Talán a legidegesítőbb mutáns mind közül. Rendkívül mozgékony, ráadásul akár függőleges felületeken is képes ugrálni, így nyújtva még nehezebb célpontot.
Witch: Ha sírást hallunk, biztosan ő van a közelben. Amíg tisztes távolban maradunk tőle, addig nem támad, utána viszont kegyetlenül nekünk esik, és azonnal leterít, s társainknak kell kihúzni minket a slamsztikból.
Tank: A legnagyobb és a legerősebb mutáns. Egyedül szinte lehetetlen legyőzni, mindenképpen csapatjátékra van szükség a leterítéséhez, de még így is bőven meg kell kínálni ólommal. Ami igazán veszélyessé teszi - gigászi erején túl, persze -, az az, hogy képes akár falakat is áttörni, vagy éppen köveket és kocsikat hajigálni.

A játék során egyébként összesen négy fejezeten kell átverekednünk magunkat, ezek sorban a No Mercy, a Death Toll, a Dead Air és a Blood Harvest. Ezek alapvetően eltérnek egymástól, tehát a helyszínek változatosságára tulajdonképpen nem lehet panasz. Ami sokkal inkább zavaró, hogy ezek a fejezetek csak úgy, mindenféle összekötő kapocs nélkül vannak egymás mellé pakolva, semmiféle logikai rend nem köti őket össze. Oké, hogy igazából nincs sztori mód, de azért valami minimális elv szerint illett volna összekapcsolni őket.

A grafikát különösebb panasz nem érheti, a helyszínek - bár kicsit sivárak -, tulajdonképpen jól néznek ki és hangulatosak is. A karaktermodellek és a mozgásanimációk nem csúcsszínvonalúak, de az elvárható minőséget ezek is hozzák. Egyébként meg úgysem a grafika a lényeg, hiszen coop-ban sokkal fontosabb, hogy megfelelő sebességgel fusson a játék. A gépigényre és az optimalizáltságra amúgy sem lehet panasz, hiszen a Left 4 Dead alatt a Source-motor dolgozik. Egy középkategóriás konfiguráción már simán működésre lehet bírni a játékot úgy, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, azaz hogy szép is legyen a játék, meg gyors is.

A hangok szintén jól sikerültek. A fegyverek durrannak, ahogy kell, a zombik hörögnek, társaink pedig jópofa beszólásokkal díjazzák egy-egy látványos mutatványunkat. A zene szerintem nem kiemelkedő, ugyanakkor a játék hangulatához tökéletesen illik: amikor feszültséget kell teremteni, akkor ahhoz igazodik a zene, amikor pedig éppen daráljuk az ellenfeleket, akkor egy kicsit pörgősebb, zúzósabb a muzsika.

Összefoglalva az eddig leírtakat, a Left 4 Dead egy igazán jó játék, amely főleg akkor csillogtatja képességeit, amikor barátainkkal együtt játszunk, enélkül viszont sajnos nem sok értelme van. Mindenképpen érdemes tenni vele egy próbát, de addig semmiképpen ne ítélkezzünk felette, amíg botokkal játszunk, mert akkor igazságtalanok lennénk a játékkal szemben.