Kane & Lynch: Dead Men (by jardo)

Al Pacino és Robert de Niro. Két olyan színész, akik már előre garanciát jelentenek a sikerre. Sokszorosan igaz ez akkor, ha együtt szerepelnek egy alkotásban. Így volt ez a Szemtől szemben című filmben is, és lám, a mai napig rengetegen rajonganak érte, mondhatni klasszikussá vált. Éppen ezért várható volt (főleg azok után, hogy több Al Pacino filmből is játék készült, mint pl. a Sebhelyesarcúból, vagy éppen a Keresztapából), hogy előbb-utóbb ezt is alapul veszik majd egy játékhoz. Erre sor is került, igaz, nem a megszokott formában. A játék ugyanis nem a film alapján készült, nem azt veszi alapul, de még csak nem is előzmény, vagy folytatás, csupán az alapkoncepciót, a történet egy részét, illetve néhány helyszínt és mozzanatot kölcsönöz a filmből.

A sztori előzménye nagyjából annyi, hogy adott egy Adam Marcus, alias Kane nevű férfi, aki jelenleg börtönben csücsül, ráadásul halálraítéltként, és éppen a vesztőhelyre szállítják. A játék azonban nem érhet véget percekkel azután, hogy elkezdődött, így természetesen itt sem mennek rendben a dolgok. A rabszállítót fegyveresek támadják meg, s kiszabadítják hősünket, illetve még néhány rabot, köztük a pszichopata Lynch-et is. Mégsem örülhetünk azonban sokáig, ugyanis hamarosan kiderül, nem puszta jó szándékból mentették meg bőrünket. A támadók a The Seven nevű titkos szervezet tagjai, annak a csoportnak, melynek korábban mi is tagjai voltunk. Egy akció után azonban leléptünk, meglovasítva a társaság pénzének egy jelentős részét. Azt hittük, elfuthatunk. Tévedtünk...
Most kiszabadítottak minket, hogy elkaphassanak, s családunk (feleségünk és lányunk) megölésével fenyegetnek, amennyiben nem szerezzük vissza határidőre a pénzt. S ha mindez nem lenne elég, nyakunkba sózzák, mintegy biztosítékként, Lynch-et is.

Adott tehát két igencsak unszimpatikus főhős, akikről nem igazán tudjuk eldönteni, hogy szimpatizáljunk-e velük, vagy inkább gyűlöljük őket, de valahol azért mégiscsak szerethetőek. Két annyira eltérő személyiségről van szó, hogy - leszámítva a brutalitást és a trágárságot - szinte mindenben különböznek, de pont emiatt remekül kiegészítik egymást. Kane a hideg, számító, rideg gyilkos, aki mindig előre megtervezi, hogyan hajtja végre az akciókat, és csak azokkal végez, akikkel feltétlenül szükséges, de azokkal kíméletlenül. Ezzel szemben Lynch a forrófejű, szenvedélyből gyilkoló pszichopata, aki kérdezés nélkül bárkire, bármikor azonnal tüzet nyit, s lemészárol mindenkit. A főhősök remekül kiegészítik tehát egymást, s ráadásul az egész játék folyamán piszkálják egymást, folyamatosan oda-odaszurkálnak egymásnak, ami igazán szórakoztató.
Mi egyébként csak Kane-t irányíthatjuk, Lynch-nek és a többi csapattársnak csak parancsokat osztogathatunk. Ezek ugyan kimerülnek a 'Kövess!', 'Fedezz!', vagy 'Tüzelj!' vezényszavakban, de a többiek viszonylag jól alkalmazhatóak, teszik a dolgukat tisztességgel. A mesterséges intelligencia ugyan nincs minden esetben a helyzet magaslatán, de alapvetően ez a része is rendben van a Kane & Lynch-nek.

A játék egyébként elég intenzíven kezdődik, azonnal belecsöppenünk az akció közepébe, már az intro után egyből egy látványos, pörgős tűzharc kellős közepén találjuk magunkat, a cél pedig természetesen megszökni a rend éber őrei elől.
Egyébként a játékmenet egészére jellemző, hogy gyakorlatilag a pályák elejétől a végéig fogunk tenyerelni a bal egérgombon, azaz a ravaszon. Egyrészt rengeteg ellenféllel találjuk majd magunkat szemben (rendőrök, kommandósok, a rivális bandák tagjai), másrészt pedig szinte bárkit lelőhetünk, akár még az ártatlan civileket is.

Mindezek mellett pedig a terep is egészen komolyan rombolható. A tereptárgyak többségét (oszlopokat, bútorokat, növényeket, falakat, üveget, stb.) nyugodt szívvel szétlőhetjük. Ezen kívül a golyó-ütötte nyomok is meglátszanak a falakon.
Látszik, hogy a fejlesztők nagy figyelmet fordítottak a fizika kidolgozására. Ez meglátszik a karaktereken is. Amikor lelövünk valakit, akkor szinte teljes mértékben a fizika törvényei szerint esik össze, valamint a motor figyelembe veszi azt is, hogy hol találtuk el áldozatunkat.

A fizika mellett a grafikát is igyekeztek a lehető legjobbra megalkotni. A játék alapvetően jól néz ki, a környezet többnyire változatos, bár néhány helyszín kicsit kopár lett, egy-két helyen elfért volna több tereptárgy is.
Külön plusz pont jár a fejlesztőknek azért, amiért hősünkön meglátszanak a karcolások, horzsolások és sebesülések.
Megvan azonban az ára is ennek a látványnak, a gépigény picit magas lett, ezen kívül pedig kicsit sokat is tölt a játék.
Előfordul néhány bug is, mint pl. beakadás a fedezék mögé, csapattársak elmaradozása, stb. De ezek száma egyáltalán nem nagy, így nem is megy a játékélmény rovására.

Összességében egy nagyon hangulatos játék lett a Kane & Lynch: Dead Men. A változatos helyszínek, a rombolható környezet, a főhősök, és a morális kérdésekben való döntési szabadság mind-mind remek adalék, amelyek könnyedén feledtetni tudják a játék egyéb hiányosságait.