Devil May Cry 3 (by GustyX)

Anno haverom mesélt a játékról és egyáltalán nem volt szimpatikus. Megjelent a 4.rész, ami azonban elnyerte tetszésemet (az első Trish és Lady-s képek alapján ), így azután muszáj voltam beszerezni a 3. részt is. A kezdeti lelkesedést teljesen letörte az, ami az első néhány órában várt rám. Nem a játék nehézségével volt gond, hanem a porttal. Ekkora gané, trágya, fos porttal még nem találkoztam (talán csak a Reservoir Dogs volt hasonlóan „kiváló” port)! Gondoltam tudjuk be a gyenge gépemnek, nyomás turkálni az optionsben. Természetesen ezzel nem sokat értem, mivel csak felbontást lehetett állítani. Próbáltam így-úgy, de a 640x480-t leszámítva mindig ugyanaz lett az eredmény. Miután minden patch-csel, két gépen is kipróbáltam, és semmi javulás nem történt, felmerült bennem a kérdés: "Mi van, ha a hiba nem az én készülékemben van?". Ezt támasztotta alá a 3 váltakozó FPS érték (60, 30, 20), ami 640x feletti felbontásokban mindig megegyezett. Nyomás a megoldás után (Google is your friend). Itt sem volt egyszerű a menet, mert kb 1,5 - 2 óra után sikerült megoldást találni a problémámra (ez idő alatt a fejlesztők ősei ellepték a kórházakat a folyamatos, intenzív, szűnni nem akaró csuklás miatt... ). Végül megleltem a megoldást, ami sajnos nagy áldozattal járt! A játék mappájában található "Sounds" mappát kellett átnevezni, törölni, zárolni, eladni, bármit csinálni vele. Ez a sebesség problémát megoldotta, "csupán" az átvezetők alatt nem volt hang, játék közben pedig a zene hiányzott (pedig jó lett volna). Így meg nem volt izgalmas nézni az egyébként remek átvezetőket és így a sztorit is utólag kell pótolnom :unsure:. De legalább hangok voltak, a játék futott rendesen. Azt meg csak megjegyzem, hogy nem az én készülékemben volt a gond, mivel a, Crysis-t, Bioshock-ot is elbíró gépekkel volt hasonló gond b, néhány napos volt a rendszerem. Na, a játék futtatható, jól fut, remek a hangulata, de az irányítás... A 4. részé sem volt egy leányálom, de ezé??? Borzasztó! Egyszerűen nem ismerte fel a gamepadet, így játékon belül kalibrálni sem lehetett (itt a már rosszabb, mint a 4. részé). Meg kellett nézni, milyen akcióhoz mely billentyű tartozik és a gamepad külső programjával profilt létrehozni a játéknak. Volt patch erre a problémára, de az nálam nem működött, továbbra se lehetett kalibrálni sehogy sem (itt már lehet nálam a bibi)! Miután túltettem magam ezeken a problémákon (ezek kb. 4 órát vettek el az életemből), már kevésbé lelkesen vágtam bele a játékba...

De miről is van szó? Egy kiváló akciójátékról, a konzolon sikeres Devil May Cry sorozat első PC-s képviselőjéről, mely Special Edition kiadást kapott (erről később). Mivel sajnos a történetet még nem pótoltam és az előzményeket nem nagyon ismerem, emiatt muszáj voltam lopni mástól, nevezetesen a Gamestar Fórum egyik tagjának (Necreon) hasonló írásából: "A játék főhőse Dante, a fiatal démonvadász, aki maga is félig démon, félig ember. Apja, a Sparda néven ismert démon beleszeretett egy emberi származású nőbe, és hogy a pokol világa ne szabadulhasson rá soha az emberek világára, szembeszállt a pokol urával, és bezárta a Földre vezető kapukat: ezzel csapdába ejtve önmagát is. Két fia született a szerelmétől: Dante, és Vergil. A történet szerint Vergil újra ki akarja nyitni a pokol kapuját, hogy apja hatalmát megszerezve maga mögött hagyhassa félig emberi mivoltát, és teljes démonná válva apja kardját forgatva ő uralkodhasson mindenekfelett. A feladat tehát adott: megállítani Vergil-t. A játék elején a Temen-ni-gru -nak nevezett torony emelkedik ki a város közepén, ami az átjáró a pokolba: egyfajta fordított világként is felfogható: nem egy mély verem vezet a pokolba, hanem egy torony, így a pokol a fejünk felé kerül. Több fontos szereplő is fel fog tűnni a játék során, akik valamilyen úton-módon segíteni fogják a testvéreket: van aki Dante, van aki Vergil oldalán. Fordulatos történet, árulásokkal, csavarokkal, hirtelen meglepetésekkel, nagyszerű lezárással".

Maga a játékmenet "egyszerű" mint egy szeg. Menni előre, ölni a démonokat, néhány puzzle-t megoldani és nézni az értékelést. Röviden ennyi. Az egyszerű-t nem hiába tettem idézőjel-be. Az agyatlan kaszabolásba a különböző fegyverek, stílusok ötvözése hoz változatosságot! Dante arzenálját két csoportba sorolhatjuk: kézifegyverek és lőfegyverek. Kezdetben csak egy karddal (Rebellion) és két pisztollyal (Ebony és Ivory) rendelkezik, melyek mellé/helyére újakat szerzünk a sztori előrehaladtával. Így többek között kapunk egy tüzes/szeles "kard párost", egy nunchakuhoz hasonlító jeges fegyvert, rakétavetőt, shotgunt. Mindkét csoportból egyszerre két féle lehet velünk, melyeket a pálya megkezdése előtti „Customize” menüből vagy a pályákon elhelyezett arany szobroknál tudunk lecserélni. Mindegyik kézifegyvernek megvannak a saját, látványos kombói, amelyeket ugyanazzal a kombinációval hívhatunk elő, de más lesz hatása. Ezeket a lehetőségeket azonban meg kell vásárolnunk, melyre szintén a pályák elején és az aranyszobroknál van lehetőség. Dante világában a "hivatalos fizetési eszköz" a redb orb, amiket a pályákon tudunk összegyűjteni a legyőzött ellenségek után vagy a natúrban elhelyezettek felvételével. Nem csak "kombókat" shoppingolhatunk, hanem egyebeket is, mint például az életet növelő blue orb, életet feltöltő vital star vagy a mega fegyvernek minősülő szentelt víz. Minél többet vásárolunk ezekből, annál többe fog kerülni a következő, így van miért többször is megcsinálni egy pályát. A megvásárolható kombók mellett a stílusokkal is látványosabbá, effektívebbé tehetjük a harcokat. Dante 4 alapstílussal rendelkezik, melyek mindegyike más extrát nyújt: a Swordmaster egyértelműen a harcosok kedvence (leghatásosabb is), a Trickster a csapdáknál előnyös és az ellenség háta mögé kerüléshez, Gunslinger Rambo favoritja (szép lövéseket lehet vele csinálni) és a Royalguard pedig a védekezni vágyóknak nyújt segítséget. Ezek mellé egyéb extra stílusokat fogunk még kapni. A 4 alapstílust fejleszthetjük is, azzal, hogy minél többet használjuk őket, ezáltal újabb kombók nyílnak meg előttünk. Sajnos nincs rá mód, hogy játék közben is váltogassunk közöttünk, így itt is marad a pálya eleje vagy a szobor.

Az agyatlan kaszabolást néha egy-egy puzzle (melyek nem vészesek) vagy ügyességi rész töri meg. Itt említeném meg a játék irányítását, ami a beállítását nem számítva jó, kivéve a kamera forgatathatlanságát. Alapesetben a kurzorokkal tudjuk forgatni, amit azonban nem lehet átállítani. Még úgy sem sikerült megoldani, hogy a jobb analóg kart a kurzoroknak állítottam be. Ez pedig olykor zavaró, hogy nem tudunk körbeforogni, különösen platform részeknél és könyvtári harcnál (nem spoilerezek kivel). A pályákon változatos, kihívást jelentő titkos küldetéseket is teljesíthetünk, melyekért többnyire egy blue orb töredéket kapunk (ebből 4-et kigyűjtve kapunk egy teljes blue orbot vagyis plusz életet). Ezek elhelyezése nem fogja kiszúrni a szemünket, így nem árt a környezetünket sem sasolni. A legtöbb pályán találkozhatunk egy bosssal is, akinek legyűréséhez nem elegendő „W+MB1”, mindig valamilyen taktikát igényelnek. Néhányat leszámítva élvezetesek ezek a harcok, viszont van egy kifejezetten irritáló, frusztráló alak is.

A pályák újrajátszáshoz nem csak az orbok gyűjtögetése hat ösztönzően, hanem a pálya végi értékelés is. Itt kapunk egy átfogó összegzést teljesítményünkről (pl. idő, sérülés stb.), melyek meghatározzák a kapott orbokat és a minősítésünket is (D, C, B, A, S). Emiatt (hatékonyság, látvány mellett persze) is érdemes változatosan harcolni, ugyanis a játék figyeli, értékeli a stílusunkat. Minél több kombót hajtunk végre egy ellenségen, annál magasabb rangot kapunk játék közben és annál több red orb hullik belőle. Vigyázzunk, ha megsérülünk, akkor kettővel csökken a „színvonal”! Hogy milyen ügyesen bánunk a kombókkal, azt a különböző harci szobrok mérik fel. A megfelelő fegyverrel, megfelelő szintet kell elérni, hogy megkapjuk jutalmunkat (blue orb töredék). A pályák annak ellenére sikerültek változatosra, hogy szinte végig egy toronyban haladunk felfelé és hogy a végén már ismétlődnek a helyszínek. Igaz, kicsit Prince of Persia WW stílusban.

A játék grafikájával nekem nem volt gondom, szerintem jóra sikerült (leszámítva az árnyék plecsniket), Dante remekül kidolgozott (ahogy maga Dante), hangokkal szintén semmi gond, zene.... Amit hallottam, az tetszett .

Ha javasolhatom, normal fokozaton toljátok végig, ugyanis easy-n nem kapunk a végén semmi extrát, normalon viszont rajzokat, skineket, egyéb extrákat is. Mivel egy SE-ről van szó, így nem ártana megemlítenem az ezzel járó specialokat sem. Kapunk egy turbo módot (gyorsabban lehet kaszabolni), Jester-t (szerintem a legötletesebb boss), very hard módot és egy új játszható karaktert (csak karakter, nem kampány, sajnos!), Vergilt. A saját stílusával, fegyvereivel. Vele eddig nem sokat toltam, de talán jobb mint Dante. Ennyi lett volna a DMC3DASE „experience”-em, csak ajánlani tudom mindenkinek! Ja és ne yellow nehézségen játszatok, hanem goldonl!