Lost: Via Domus (by jardo)

A Lost egyike azon sorozatoknak, melyek igencsak megosztják az embereket. Egyesek imádják, és tűkön ülve várják a következő epizódot, míg mások ki nem állhatják, arra panaszkodva, hogy soha nem derül ki semmi lényeges, és soha nem válaszolnak meg kérdéseket, mindig csak újabbakat tesznek fel. Nos, az igazat megvallva, mindkét tábornak van némi igaza. Én magam az előbbi csoportba tartozom, így nekem volt némi helyzeti előnyöm, mikor leültem a játék elé.

Valljuk be, erre azért talán szükség is van, hiszen így a karakterek, az egyes szereplők egymáshoz való viszonya, a túlélők tulajdonságai, a helyszínek, stb. már mind-mind ismerősek lesznek. Ez azért is jön jól, mert a játék ezek bemutatására nem nagyon fordít időt, már csak azért sem, mert a játékidő ezt nem teszi lehetővé. Ugyanis nagyjából egy délután elegendő arra, hogy kijátsszuk a Lostot. Ez sajnos nem valami sok, de talán jobb is így, hiszen így legalább szinte végig pörögnek az események.

A sztori szerint mi is egy túlélő vagyunk (a sorozatból nem ismert karakter), aki csak óriási szerencsével menekült meg. Az intróból ugyanis megtudjuk, a gép törzse pont előttünk szakadt szét, így tényleg csak egy hajszálon múlott életünk. A zuhanás következtében azonban elvesztettük emlékeinket. Így nem tudjuk, kik vagyunk, mit kerestünk a gépen, illetve azt sem, hogy a zuhanás után miért támadtak ránk, követelve tőlünk valamilyen kamerát és fotókat. Rögtön adott tehát a fő feladat, derítsük ki, kicsoda is vagyunk valójában…

A titkokra nem csak a küldetések teljesítésével derül majd fény, hanem az ún. flasbackek segítségével is. Ilyenkor egyfajta minijáték keretében egy fényképezőgéppel kell elkapnunk a megfelelő pillanatot – ügyelve a helyes fókuszálásra és zoomolásra is –, s elkészítenünk a lehető legjobb fotót, ami majd segít emlékezni. Ez azonban sokszor kicsit frusztráló volt szerintem, ugyanis az többnyire egyértelmű, hogy mit kell fotózni, de az sajnos nem mindig, hogy pontosan milyen szögből, milyen távolságról, stb. Így én ezt a részt többször inkább feleslegesnek, mint jópofának találtam.

A sztorinak bár semmi köze a sorozat történéseihez és eseményeihez, de azért több ponton kapcsolódik azokhoz, illetve sok esemény keresztezi is egymást. Ennek megfelelően több, a sorozatból is ismert (és külön bemutatott) helyszínen megfordulhatunk majd, mint pl. a Hattyú-állomáson (ahol nekünk is kell majd nyomogatnunk a gombot), a Fekete Sziklánál, a Hydra-állomáson (ahol Jack-et tartották fogva), stb.
Természetesen nem Lost-játékról beszélnénk, ha nem a már ismert karakterekkel találkozhatnánk. Itt lesz tehát szinte mindenki, aki számít (illetve aki a sztori időbeli elhelyezkedése szerint itt lehet). A játék ugyanis ugrál az időben, de csak előrefelé. Tehát az események nem közvetlenül egymás után történnek, hanem a sorozat különböző eseményei mentén halad.
A készítők egyébként igyekeztek feldobni a játékmenetet, így több minijátékot is beleépítettek. Ilyen pl. az, amikor egy elektromos panelen kell a kapcsolókat a megfelelő módon elhelyezni és beállítani úgy, hogy a panel mindegyik mérőműszerén megfelelő legyen a feszültség. Vannak egyszerűbb panelek is, de többségükkel meg fogunk szenvedni, így ez a rész is inkább frusztráló, semmint szórakoztató. A másik minijáték a már fentebb említett falshback-es fényképezés, ami sajnos szintén nem mindig okoz majd örömet. A fényképezéshez kapcsolódik még egy minijáték, nevezetesen az, hogy játék közben különböző „érdekes” dolgokat kell lefotóznunk (pl. Locke tolószéke, a számok a bunker oldalán, stb.), melyekkel különféle extrákat csalhatunk elő, melyeket aztán majd a főmenüben tekinthetünk meg.
A játék lineáris, és sajnos az is a játékmenet rovására megy is, hogy a dzsungelben nem kalandozhatunk szabadon. Általában csak egy útvonal van, amin közlekedhetünk, így mindenképpen rá vagyunk kényszerítve, hogy arra menjünk. Viszont az mindenképpen pozitívum, hogy ahol egyszer már jártunk, oda a későbbiekben már a menüből is könnyedén eljuthatunk néhány kattintással.

A grafikával kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. A játék egyes részeit ugyanis sikerült nagyon szépre megcsinálni, ellenben más területeken igen alacsony a grafikai színvonal. Semmiképpen sem lehet panaszunk a dzsungelre, ami szerintem nagyon pofásan néz ki, pont olyan, amilyennek egy dzsungelt elképzelünk. A karakterek egy része is jól sikerült, többen azonban csak igen távolról hasonlítanak sorozatbeli énjükre. Mondanom sem kell, ez nagyon illúzióromboló tud lenni.
Viszont a gépigény igen baráti, nem kell erőgép ahhoz, hogy jó minőségben, ugyanakkor élvezhető sebességgel fusson a játék.
A grafikával kapcsolatban említeném meg azt is, hogy a játék igen sokszor tölt, de ami még ennél is rosszabb, a különböző pályarészek között viszonylag sokáig kell bámulnunk a töltőképernyőt is. De legalább közben különféle tippeket (amik teljességgel haszontalanok), illetve a sorozatból származó idézeteket olvashatunk. Ez utóbbi nagyon jópofa megoldás, mindenképpen feldobja a hangulatot, és segít még inkább átérezni a Lost-feelinget.

Ez utóbbit hivatott segíteni a kiváló soundtrack is, amit a menüben, illetve játék közben hallhatunk.
A hangokkal amúgy sincsen nagy baj, a dzsungelben csicseregnek a madarak, zümmögnek a bogarak, susognak a fák levelei, csobog a víz, egyszóval minden a helyén van.
Ugyanez azonban nem mondható el a szinkronokról. Sajnos az eredeti színészek közül csak néhány vállalta el a munkát a játék fejlesztésében (Sun, Desmond, Ben és Claire). A többiek hangját többnyire gyenge utánzatok kölcsönözték, melyek vagy nem illettek az adott karakterhez, vagy pedig teljesen élettelenül játszották azt. Egy-két esetben azonban mindkét jellemző együttesen állt fenn. Kár érte…

A játék egyébként teljesen filmszerű. A fejezetek pont úgy kezdődnek, mint a sorozat epizódjai: először egy rövid összefoglalót láthatunk ’Ez történt korábban’ címmel, majd egy rövid bevezető játék után jön a főcím, majd játszhatunk tovább. Ezzel kapcsolatban az egyetlen negatívum, hogy ezeket a bevezető videókat nem lehet átlépni, így ha újrakezdünk egy fejezetet, ezt mindig végig kell néznünk.

A játék legnagyobb hiányossága, hogy egyrészt nagyon rövid, mindössze egy délután elegendő arra, hogy kijátsszuk. Másrészt pedig alig nyújt kihívást. Igazából nem sok olyan rész van, ami megizzasztja a játékost, de ami ilyen, az is többnyire azért, mert frusztráló. Ezek mellett több kisebb bug (grafikai és hanghibák, magyar felirat néha összecsúszik) is rontja az összképet.

Összességében tehát egy középszerű játék lett a Lost: Via Domus, így a sorozat rajongói mindenképpen többre értékelik majd, mint a laikusok. Ennek ellenére azt gondolom, aki vevő egy kis akció-kalandra, és van egy szabad délutánja, annak mindenképpen megér egy próbát.